Nagyon régen nem jelentkeztem itt, sajnálom de a blogra kevés időm volt!
Nagyon sok lemezlovas blogján a "dj kérdéssel" illetve a "dj szakma" kérdéssel lehet találkozni, és ezt a témát énse szeretném elkerülni. De sok okoskodásom helyett inkább kihasználnám a Szerdai dj találkozó hanganyagát illetve videofelvételét és én is közzétenném. A találkozó Kecskeméten, a szervező pedig DJ WALLAS volt. Ezen a találkozón Magyarország összes neves lemezlovasa összegyűlt hogy megvitassa ezt a kérdést, melyről hanganyag és videó egyaránt készült, a Katapult dj jóvoltából. A videó itt megtekinthető, a hanganyag pedig letölthető.
(Jobb klikk,cél mentése másként!)
Üdv.: Joco
Ezúttal a Fuckhouse csapatnak köszönhetően két bulit szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. Mindkét buli Jászberényben kerül megrendezésre. A kínálat igen szines, ugyanis a retró zenétől kezdve, a modern tánczenén át, a minimalig minden megtalálható. De a flyer-ek többet tudnak mondani mint én.:)

Szeretettel vár minden régi, és új vendéget a Fuckhouse csapat!
Ha már az előző bejegyzés a Sensation-ről szólt, és ha már most pénteken, azaz 2009. 02. 27.-én Kecskeméten a Passion-ben Fedde Le Grand játszik, akkor összekötném ezt a két eseményt egy videó segítségével. Remélem meghozza a hangulatot azoknak, akik már a pénteki bulira melegítenek:)
Jó szórakozást hozzá!
Üdv.: Joco
Ha már fergetegesre sikerült, akkor természetesen idén sem maradhat el - a 2009-es nyarat is a Sensation White indítja majd. A fehér brigádok május 16-án szállják meg a budapesti Papp László Sportarénát.
A lineup egyelőre még legyen titok, de annyit azért elárulhatunk, hogy lesznek a fellépők között bőven olyanok, akikért akár külön-külön is érdemes lenne egy egész éjszakát áttáncolni. A Sensation White persze nem csak a fellépőiről híresült el, hiszen a látvány majdnem ugyanennyire fontos - idén a víz, az óceán a vezető téma.
Információk:
kapunyitás: 20.00 (este nyolckor)
mainfield/küzdőtér megnyitása: 21.00 (este kilenckor)
showtime: 22.00–05.00 (este tíztől hajnali ötig)
Jegyek:
normál: 14 900 Ft
deluxe: 29 900 FT
a deluxe-jegyekben benne: két különterem, melyekben ingyen ásványvíz- és gyümölcsfogyasztás, illetve fizetős büfé; külön bejárat és ruhatár; lelátók a küzdőtér területén
További információ:
Sensation White-oldal magyarul:
http://www.sensation-white.hu/
A nemzetközi honlap:
http://www.sensation-white.com
Nagyon régen nem került mix a blogra. Ennek okát inkább nem irnám le! (Hosszú lenne) A lényeg hogy itt a folytatás!:) Lehet tölteni!:)
2009 január 16.-án Jászberényben, a Königbrauban a Katapult DJ játszott. Aki ott volt annak ez a videó biztos kellemes perceket fog okozni, amelyet Bozóky Andor, és Lipóczy Csaba készített.
Jó szórakozást!
Ezúttal arra gondoltam, hogy megosztom veletek az aktuális kedvenceimet videó formájában, Remélem mindenki talál közte ízlésének megfelelőt!:)
Jó szórakozást hozzá!
Juan Kidd & Felix Baumgartner ft Lisa Millett - Now You're Gone
Wally Lopez-Burning Inside
Markus Gardeweg Ft. Michael Feiner - Fairplay (Let There Be Love) (D.O.N.S. & DBN Remix)
John O' Callaghan - Bumpercar (original)
Sharam - Texi
James Doman And Pete Gooding Feat Lincoln-Runnin (Ian Carey remix)
Hírtelen ennyi. A többit majd legközelebb.:)
Már egyszer közzétettem itt a blogon, hogy Fedde Le Grand kis hazánkba játszik, egészen pontosan Kecskeméten. De hogy a városon belül hol az még kérdéses volt ez idáig, de Valastyán Mihály (DJ Wallas) főszervező közzétette a hivatalos helyszínt, és mindent amit tudni érdemes a bulival kapcsolatban! Íme:
Arról volt szó,hogy egy csarnokban lesz a fellépés,de egyik csarnok sem tudja nyújtani azt a Komfort - érzést,amit a kecskeméti Mega-klub!
Gondolok itt mosdóra,kiszolgálásra,parkolóra!
Február 27-én este teljesen átöltözik és átköltözik a Passion -Aréna!
Lesznek live-Actek,Konfetti -ágyúk,beltéri tűzijáték,6 Kivetitős Visual-show,amelyen bárhol is állsz a klubon belül,tőled karnyújtásnyira lesz látható Fedde Le Grand,Bárány Attila,Wallas,Kincses, The FlameMakers valamint Bozóky és Lipóczy,
belépésed ingyenes!
Jegyek elővételben korlátozott számban még kaphatóak!
http://www.famouspromotion.com/ http://www.feddelegrand.com/ http://www.clubpassion.hu/
DJ Wallas
Bárány Attila szerdán lemondott a DJ szövetség alelnöki posztjáról, amennyire a közleményből kiderül, azért, mert rengeteg támadást kapott a pultbeli viselkedése - konkrétan a káromkodás - miatt, és nem szeretné, ha ezzel a DJ Szövetséget és annak céljait jellemtelen támadásoknak tenné ki. Bárányt hamarosan kifaggatjuk egy interjúban, addig is következzen a DJ Szövetség hivatalos közleménye:
„A DJ Szövetség - Magyar Lemezlovas Egyesület ezúton értesíti a tisztelt sajtót és közönséget, hogy Bárány Attila a mai napon lemondott Szerveztünkben vállalt alelnöki posztjáról. A lemezlovas nem szeretné, hogy ha a fellépésein látható, a közönség körében népszerű, a mai bulvár típusú igényeket szem előtt tartó, show jellegű műsora alapján a Magyar Lemezlovas Egyesület által kitűzött célokkal ellenséges, demagóg és felületes megnyilvánulások számára ezáltal támadási felületet teremtene.
Bárány Attila több mint 20 éves pályafutása során mindig a szakmai és etikai követelményeket maximálisan szem előtt tartva tevékenykedett, a lemezlovasság mint szakma fortélyait tökéletesen ismerő DJ-ként az ország egyik legnépszerűbb lemezlovasává, showman-évé nőtte ki magát.
A Magyar Lemezlovas Egyesület elnöksége szomorúan veszi tudomásul, hogy a Magyarországon sajnos oly jellemző irigység, a mások sikere iránt érzett féltékenység és a szakmai hátteret egyáltalán nem ismerő demagógia ismételten győzedelmeskedett. Szervezetünk továbbra is a szakma és annak művelői iránt támasztott elvárások vitán felül hiteles képviselőjének tartja Bárány Attilát, fellépésein tanúsított - egyébként szakmailag kifogástalan - show-jellegű magatartása mellett is.
A Magyar Lemezlovas Egyesület alapvetően nem találja helyesnek a nyilvánosság előtti káromkodást, mint ahogy például a Fábry Sándor showműsorában elhangzó egyes obszcén megnyilatkozásokat sem, de ahogyan az ilyen megnyilvánulások Fábrynál is az adott közegben szórakoztatóak, s nem degradálják a humorista egyébként vallott értékrendjét, úgy Bárány Attila elszólásaiból sem lehet következtetéseket levonni sem szakmai, sem emberi tisztességére vonatkozóan.
Mindemellett a lemondást természetesen elfogadjuk, s további szakmai sikereket kívánunk Attilának a klubokban.”
Ismét egy videoval szolgálnék, amihez szerintem semmit nemkell hozzáfűzni.:)
Jó szórakozást!
A mai napra egy interjút hoztam nektek, amelyet dj Antonyo-val (Dokk klub, White Angel klub, Radio 1-en a Disco's Hit nevű műsor egyik házigazdája) készítettek. Jó szorakozást hozzá!
1997-ben egy lemezboltban dolgoztam és jelentkeztem egy DJ tanfolyamra, ahol megismerkedtem Bárány Attilával. A DJ Tanfolyammal párhuzamosan egy barátom segített nekem felkészülni a vizsgára, akit úgy hívtak, hogy Szecsei Attila.Először Ő engedett a lemezjátszók mögé egy ma már nem létező klubban Pilisvörösváron. (Ásvány Disco néven)
1997-ben egy budapesti kis klubban kaptam munkát, ahol együtt zenéltem Szecsei Attilával, majd később kipróbálhattam magam a Nyugati pályaudvaron lévő Bahnhof nevű klubban is, ahol 4 évig voltam rezidens Dj.
Hogyan emlékszel a legelső fellépésedre?
Én ilyen kis izgulós típus vagyok..:) A lelkemen viselem a bulit...
Hol voltál eddig rezidens? Mesélj korábbi munkáidról!
Itt majdnem 4 éven keresztül voltam házigazda. Később átigazoltam a Hajógyári szigetre, ahol máig is dolgozom mint házigazda (Dokk Dokk Cafe, anno Bed(már nincs)). Bed Beach Studio, Moulin Rouge és most az új klub Budapesten a White Angel házigazdája is lehettem. Valamint a Radio 1-en a Discoshit nevű műsornak vagyok a csütörtöki házigazdája Bárány Attilával (az öreggel).
Mi a véleményed a „cd vagy a bakelit-e a jobb" kérdésről?
Hangzásban a bakelit tudott nagyon jó minőséget produkálni, de a napjaink technikája ezt is megoldja.. Én inkább cd párti vagyok. Nagyon sokat játszottam lemezről és nagyon nehéz volt buliról-bulira járni több bakelit lemezestáskával..:). (Nem voltak túl könnyűek.:))
Mi a véleményed a mostani house szcéna helyzetéről. Sokat változott az utóbbi pár évben, mi a véleményed erről?
Az elején Funky zenét játszottam, hiszen Bárány Attilától tanultam és a szívemhez nekem is ez a műfaj állt közel, de a kor halad tovább. Nekem nagyon tetszik a napjaink modern house stílusa is. És sok régi nóta kerül elő új köntösbe, ami megdobogtatja az emberek szívét..:)Gondolom sok időt töltesz a zenék elkészítésével, de mit csinálsz még ezen kívül. Pihenés? Hobby?
Amikor van szabad időm akkor ha lehet a feleségemmel töltöm és a kisfiammal. De eljárok konditerembe és a barátaimat is próbálom nem elhanyagolni..:)Tudnál említeni olyan személyeket a magyar Dj-k közül, akik inspiráltak, bátorítottak, segítettek a pályafutásod során?
Mindenképpen Bárány Attila , valamint Dj Jován. Szerettem volna olyan felkapott lemezlovas lenni mint Ők...Vannak rádióműsoraid? Mikor és hol hallhatóak?
Igen a Radio 1-en a Discoshit nevű műsor,minden csütörtökön este 21 órátoó 00.00 óráig. Bárány Attilával vezetem immáron több mint 2 éve.
Mi az aktuális kedvenced a héten? Kérjük a Top 5-öt?
Huuu. Nekem mindig változik..
Antonyo & Todd Williams vs FLM - That Thang néven
A Bárány Attila álltal készitettt Zagar Wings of love remix
A közösen elkészitett Chris és Kozma Orsi - My Travel remixünk Bárány Attilával
Ron Caroll - Bump to dis (Muzzaik remixe)
Mark Evans - Reach out for love
Ezt az 5-öt pörgetem legszívesebben.
Mi volt életed eddigi legabszurdabb szituációja amibe zenei pályádnak köszönhetően belefutottál?
Egyszer olyan meleg volt a discoban, hogy levetkőztem félmeztelenre nagyon régen... És ez máig rajtam maradt...:)Az elmúlt években nagyon sok külföldi, híres dj-vel dolgoztál együtt. Kihez fűződik a legjobb emléked, élményed?
Sandy Riviera-hoz és Axwell-hez
Melyek voltak azok a felkérések, amelyekre leginkább büszke vagy?
Mindegyik felkérésre büszke vagyok, ha meghívnak..Tűztél ki magad elé valami célt a karriered során?
Szeretném ha a dalaim és én is kijutnának külföldre...:)És végül mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik saját zenekészítéssel próbálkoznak?
Hajrááá!! Csak kitartás...:)Köszönöm szépen az interjút, sok sikert kíván a továbbiakban is a Citistar csapata!
Németh Imre
Először is egy bocsánatkéréssel kezdeném, hiszen mostanában elhanyagoltam a blogot, de remélem ez többé nem fordul elő!
Kiengesztelés képpen hoztam egy újdonságot. Amiről szó van az tényleg friss, szinte még süt:). Antonyo, The Flamemakers, és Tod Williams készítettek egy dalt That Thang címmel. Ez nem újdonság sokak számára gondolom, DE ami annál inkább, az az hogy elkészült, a hozzá tartozó videoklip a Flamemakers jóvoltából. Ez az első önálló klipjük, és szerintem nagyon jól sikerült! A klip érdekessége, hogy full HD minőségbe is megtekinthető. Ez attól függ, hogy kinek milyen gépe, illetve milyen netkapcsolata van.
Ha HD minőségbe szeretnéd megtekinteni, akkor azt itt teheted meg: http://www.youtube.com/watch?v=hOxWUUd7p1o
(itt katt a view in HD gombra)
Ha viszont a "hagyományos" youtube minőségbe, akkor pedig itt:
Mégegyszer elnézést a kiesésért! A kliphez pedig jó szórakozást!
(hamarosan Heart-Strings 002)

Sziasztok.
Ha valakit érdekel a dj szakma, és szeretne vele megismerkedni, vagy elsajátítani annak tudok ajánlani egy lehetőséget. Ez egy budapesti "iskola". Tanfolyamok folyamatosan indulnak. Az oldalon minden információt megtalálsz, amelyet ide kattintva tudsz elérni.
Jó böngészést!

Üdv mindenkinek!
Megérkezett az első mix ami a "Heart-strings"(legmélyebb érzés) mixsorozat első darabja. Régebbi, és mostani darabokat egyaránt tartalmaz, remélem tetszeni fog. A sorozatról annyit érdemes tudni hogy 2 hetente fogok közzétenni egyet. Szerintem hetente sok lenne, havonta pedig kevés.:)
01 Lisa Pure - Rain falls
02 Cerrone - It Had To Be You (Daddy's Groove Magic Island Remix)
03 Chocolate Puma - Morning Rain (Wake Up Call Mix)
04 Peter Luts - Burning 2.8 (Original Mix)
05 David_Guetta-Just A Little More Love (Dj Joe K. Remix)
06 Dirty South-Let it Go (ATFC remix)
07 Funkerman feat. Jw - One For Me (Prok & Fitch Remix)
08 Chris Lake - Only One (Original Mix)
09 Cevin Fisher Ft. Loleatta Holloway-You Got Me Burning Up 2008 (Raul Rincon Rmx)
10 Shlomi Aber ft Lemon-Moods (Valentino Kanzyani remix)
11 Bodybangers - Famous (Micha Moor Dubwalk)
Letöltés

De aki egy ilyen bulin részt is szeretne venni az megteheti 2009 február 27.-én, ugyanis a holland világsztár hazánkba látogat, egészen pontosan Kecskemétre!
Fedde Le Grand
Bárány Attila
FlameMakers
Kincses
Wallas
Bozóky vs. Lipóczy





